3. fejezet

Hyuk

- SungJae! – kiáltottam, amikor megpillantottam a fiút az egyik utcában. – Várj meg! – Hátrafordult, majd ahogy észrevett, integetni kezdett, mire én odafutottam hozzá. – Szia!
- Hyuk, szia! – vigyorgott, miközben átkarolt üdvözlésképp. – Örülök, hogy összefutottunk. Mostantól mehetnénk együtt, amikor tudunk. Mit szólsz? – kérdezte vidáman.
- Persze, miért is ne? – mosolyogtam én is. Hiába, SungJae árasztotta magából a jókedvet.
- Yay~! – ugrott megint a nyakamba, mire felnevettem. – Legalább mostantól nem egyedül fogok suliba menni.
- Haha, igaz.

Amint beértünk a suliba, SungJae szinte azonnal levált tőlem, mert megpillantotta a párját, akihez rohant is. Jó látni, hogy van, aki ilyen fiatalon is boldog kapcsolatot ápol valakivel, aki ráadásul fiú.

Már azon voltam, hogy megkeresem a termet, ahol leszünk és elfoglalom magamat, amikor megszólított valaki. A hang felé fordulva egy nagyjából velem egymagas fiút pillantottam meg pontosan előttem, minek hatására hátrahőköltem.

- Igen? – kérdeztem pislogva.
- Szia – mosolygott. – Csak szerettem volna bemutatkozni, ha már eddig nem tudtam. Hwang MinHyun vagyok és ha eddig nem jöttél volna rá; az osztálytársad.
- Ó… Ó! – fogtam fel, amit mondott, majd gyorsan meghajoltam. – Ne haragudj, amiért nem ismertelek fel – szabadkoztam, miközben a számat harapdáltam. Mindig ezt csináltam, amikor kellemetlen helyzetbe kerültem.
- Semmi gond – mosolygott. – Igazából, azért szólítottalak meg, hogy beszélgessünk. Tény, hogy egy osztályban vagyunk és ezért általában illik ismerni a másikat valamennyire, de azért barátok is lehetnénk. Ha már a magasságunk megegyezik, biztos vannak közös tulajdonságaink – vigyorgott, miközben folyamatosan beszélt. – Ha benne vagy, mit szólnál suli után beülni valahova és ismerkedni?
- Persze, örömmel – bólintottam rá. – De lehetne úgy hogy jön mondjuk JongUp is, esetleg még valaki?
- Úgy még jobb, ha nagyobb a társaság! Akkor én is hozom pár barátomat, oké?
- Ühm – bólintottam. – Már csak az kéne, hogy hova menjünk, mikor és hol találkozzunk.
- Angol után, a főbejáratnál és majd útközben kitaláljuk a helyet.
- Oké, akkor ez megbeszélve! Most viszont menjünk órára.

Épp a szekrényemhez tartottam egy ének óra után, hogy kivegyem a japán cuccom, amikor megpillantottam HongBint, aki épp egy fekete hajú fiúval beszélt. Úgy gondoltam, hogy inkább nem zavarom meg, viszont amikor újból ránéztem, ő pont engem figyelt, így gyorsan intettem neki, aztán kinyitottam a szekrényemet. Amikor aztán újból felnéztem, megpillantottam HongBint közvetlen mellettem.

- Hyung! – mondtam döbbenten, nagyra nyílt szemekkel.
- Ilyenkor köszönni illik – mosolygott.
- Ó, elnézést, én csak… – szabadkoztam, de aztán inkább csak meghajoltam. – Szia, hyung.
- Szia, Hyuk-ah – mosolygott folyamatosan és ezzel még nem is lett volna gond, csakhogy az a mosoly olyan szívdöglesztő volt, hogy komolyan attól féltem, hogy kiugrik a szívem a helyéről, annyira eszeveszett tempóban vert.
- Mit csinálsz itt? Az előbb még beszélgettél valakivel – néztem körbe a fekete hajú srác után kutatva, akit meg is találtam ugyanazon a helyen, csak most éppen minket nézett egy igen sejtelmes mosollyal az arcán. – Miért néz a barátod ilyen… érdekesen? – kérdeztem visszafordulva HongBinhoz.
- Ki? – kérdezte forgolódva, mire én gyengéden arra fordítottam az arcát. Először megdöbbent, aztán mosolyogva megszólalt. – Ő Tao, az évfolyamtársam.
- És miért néz így? – tudakoltam továbbra is.
- Mert tud valamit.
- Mit? – kérdeztem érdeklődve, mire elmosolyodott.
- Egyelőre legyen titok – mosolygott, miközben mutatóujját ajka elé tette.
- De, én tudni akarom – fújtam fel az arcom durcásan, HongBin pedig nevetni kezdett. – Most mi az?
- Iszonyat édes vagy így – csípte meg az arcom, nekem meg kikerekedett a szemem.

Azt. Mondta. Rám. Hogy. Édes. Vagyok. Jézusúristenem, meghalok! Hogy pont az ő szájából halljam ezt a szót… Úristen, hát komolyan meghalok…

- Én? Édes? – adtam hangot hitetlenkedésemnek.
- Igen, te – mosolyodott el. – Miért, látsz itt mást, akihez beszélnék? – tárta ki a karját, nekem meg kedvem lett a nyakába vetni magam, de az elég érdekes lenne pár napnyi ismeretség után… vagy nem?
- Megölelhetlek? – néztem a szemébe kiskutya szemekkel. Legalábbis reméltem, hogy ezzel meghatom.
- Mi? – kérdezte enyhén eltátott szájjal.
- Megölelhetlek? – kérdeztem újra, ami után csak pár másodperccel válaszolt.
- Úristen, persze hogy megölelhetsz! Ezt nem kell megkérdezni – vigyorgott ezerrel, nekem meg egy hatalmas kő esett le a szívemről, és azonnal a nyakába vetettem magam.

Szorosan átöleltem a nyakát, míg ő a derekamat szorította. Elképesztően jó érzés volt őt ölelni. Éreztem az illatát és a puha bőrét kezem alatt.

- Nem furcsa, hogy pár napnyi ismeretség után megölellek? – suttogtam nyakába, mire érezhetően megremegett. Talán csikis ott.
- Szerintem nem. És mivel téged nem zavar, ezért engem sem.
- Hm – motyogtam, végül pár pillanat múlva elengedtem, azonban ő még mindig fogta a derekamat.
- Tudod… – kezdtem halkan –, engem nem zavar ez a pozíció, de lehet, hogy másokat igen.
- Nem érdekelnek mások – vágta rá azonnal. – Ez az én életem és nem szólhatnak bele – nézett mélyen a szemembe, amire megremegtem. Gyönyörű szemei vannak.
- Ó – lepődtem meg egy pillanatra, de aztán megráztam a fejem, hogy ne gondoljak másra. – Nos, rendben, ellenben nekem mennem kéne órára, mert a másodikon leszünk.
- Ne haragudj – engedett el gyorsan. – Nem akartalak feltartani – nézett cukin rám.
- Nem haragszom, hyung– nevettem fel. – De akkor most megyek, szia – integettem, miközben elindultam a lépcső fele.

Órák után JongUp-al és SungJae-vel beraktuk a szekrénybe a felesleges cuccainkat, majd kimentünk a kapuhoz. Épp észrevettem MinHyunt egy sráccal, amikor valakik ledöntötték padtársamat a fűre. Ha én eléggé meglepődtem, akkor JongUp vajon mit gondolhatott két fiúval a hátán. Viszont amikor nevetve felkelt a két srác, akkor rájöttem, hogy ismerem őket. Már épp köszöntem volna, amikor JongUp nagy nehezen felkelt, és szembefordult két barátjával.

- Megőrültetek? El is törhetett volna a gerincem a hatalmas súlyotoktól!
- Azért ennyire nem vagyunk nehezek! – ráncolta a homlokát DaeHyun. – Ráadásul YoungJae amúgy is elég vékonyka – nézett végig feltűnően barátján.
- Hé! – kiáltott fel a kiszemelt. – Nem vagyok vékony! Pont jó az alakom – durcázott karba font kézzel, mire DaeHyun felnevetett, aztán magához vonta párját.
- Persze, hogy szép vagy. Tudod, hogy szeretlek – puszilta meg YoungJae arcát.
- Jaj, istenem, ne itt romantikázzatok már! – szólalt meg hirtelen JongUp. – Igaz, hogy örülök nektek meg minden, de azért azt a tömény szerelmet nem kérem, amit ti csináltok.
- Ohó! – vigyorodott el DaeHyun. – Milyen kis merész lettél Moon JongUp, annak ellenére, hogy a hyungjaid vagyunk – csóválta a fejét, de még mindig mosolyogva.

- Sziasztok – szólalt meg hirtelen valaki mellettünk. – Ilyen sokan leszünk?
- Oh, MinHyun! – ismertem fel. – Nem, a két hyung nem tart velünk –  néztem a párra.
- Honnan veszed, Hyuk-ah?– kérdezte mosolyogva YoungJae.
- Onnan, hogy ti most hazamentek szórakozni – szólt közbe padtársam kiemelve az utolsó szót.
- Óóó! – kiáltott fel SungJae vigyorogva. – Ez ütött! – fordult JongUphoz, aki lepacsizott vele..
- Na jó, most már tényleg menjünk – tettem fel a kezem, és elindultam kifele. – Sziasztok – intettem hátrapillantva két hyungnak. Aztán nekimentem valakinek.
- Ne haragudj – kértem azonnal bocsánatot, mielőtt ránéztem volna az illetőre. Igencsak meglepődtem, amikor az a fiú állt előttem, aki HongBin évfolyamtársa, ha jól emlékszem; Tao.
- Nem haragszom – nézett rám már megint azzal a fura mosolyával. – De ha már így összefutottunk, akár be is mutatkozhatnánk egymásnak, elvégre biztos, hogy fogunk még találkozni a későbbiekben HongBin miatt.
- Igaz – bólintottam. – Han SangHyuk vagyok, örülök a találkozásnak – hajoltam meg, mert azért tudtam, hogy idősebb nálam.
- Huang ZiTao – mosolygott, aztán hirtelen két kar ölelte át a derekát, mire az első pillanatban meglepődött, aztán mosolyogva fogta meg az illető kezét. – Ő itt pedig Oh SeHun – mutatta be a fiút, aki végre Tao mellé lépett, így láthattam is.
- Szia – nézett rám, majd vigyorogva folytatta. – Idősebb vagyok, mint te, de csupán egy évvel, így nyugodtan szólíthatsz a nevemen – vigyorgott.
- Szia – biccentettem. – Ne haragudjatok, de én most megyek…
- Persze, szia – vigyorgott mindkét fiú, aztán egymás felé fordulva kezdtek valamiről halkan beszélni, amire csak kérdőn néztem rájuk, de inkább visszafordultam a többiekhez, akik immár DaeHyunék nélkül álltak és beszélgettek.

- Ne haragudjatok – mentem vissza hozzájuk. – Valamiért ma mindenki elkap…
- Legalább híres leszel – paskolta meg a vállam SungJae.
- Akkor bemutatom a barátomat – ragadta magához a szót MinHyun. – Ő itt az évfolyam társunk – mutatott a sötét hajú fiúra, aki alacsonyabb volt nála.
- Kim JongHyun – mutatkozott be a fiú –, de jobban szeretem a JR-t.
- Han SangHyuk, de inkább Hyuk – hajoltam meg mosolyogva.
- Na, akkor induljunk. A közelben van egy jó kajálda, menjünk oda – vette át az irányítást SungJae.

Útközben lényegében kicsit jobban megismertük egymást és végig hülyéskedtünk. Hangulatos volt a hely, ahova mentünk és nem is volt olyan nagy hangzavar, így helyet foglaltunk az egyik ablak melletti asztalnál, amit félkörívesen vettek körbe a puffok. MinHyun becsúszott középre, egyik oldalán JR, másikon pedig JongUp foglalt helyet, aki mellé én ültem, SungJae pedig JR mellé. Mivel mindannyian éhesek voltunk így három pizza mellett döntöttünk –, hogy mindenkinek jusson – és különböző italokat rendeltünk.

Azt mondták, hogy nagyjából tíz perc múlva lesz kész a pizza, így addig elfoglaltuk magunkat. Épp arról beszélgettünk, hogy kinek hogy megy a tánc, amikor MinHyunra rájött a pisilhetnék. Természetesen annyit fészkelődött, hogy már mindenkinek az ölében volt, amikor nagyjából két perc múlva kiszenvedte magát, és elszaladt a mosdóba. Amíg ő elvolt, addig kihozták a kaját, így amikor visszatért megint csak nem tudta eldönteni, hogy melyik oldalról menjen be. Végül felőlünk próbálkozott, de szinte azonnal beleért valamelyik pizzába, ami miatt az alkarja elég szépen paradicsom szószos lett.

- Te idióta! – szólt rá JR, mire felé kapta a fejét, eme hirtelen mozdulat azonban azzal járt, hogy beleesett félig JongUp és félig az én ölembe, ami természetesen szintén nem maradt szó nélkül. 
- Az oldalam, az oldalam! – kiáltott fel padtársam, ugyanis MinHyun könyöke az ő oldalában volt.
- Juj, bocsi! – próbált gyorsan felkelni a fiú és eljutni a helyére.
- Most nézd meg… – morogtam. – Hogy néz ki a pizzánk?
- Tényleg bocsi! – tette össze a kezét, miközben behunyta a szemeit.
- Igazból nem gond – szólalt meg SungJae, aki egész eddig csak figyelt minket. – Mert szerintem rohadt vicces volt – röhögött fel, amire mindenki nevetni kezdett, mert tény, hogy SungJae-nek olyan nevetése van, amit nem lehet kibírni anélkül, hogy mi se nevetnénk.

Miután szépen kiröhögtük magunkat végre nekiállhattunk enni. Természetesen közben is beszélgettünk, ami azért elég undorító tud lenni, főleg ha csak fiúk vannak, mert akkor tényleg nem igazán érdekli, hogy hogyan eszik. Tehát egyértelmű, hogy MinHyun és SungJae elég undorító módon hülyéskedtek evés közben.

Mire befejeztük az étkezést és kitárgyaltuk magunkat, fizettünk és mindenki hazafele indult. JongUpék együtt mentek, míg én ugye SungJae-vel.