6. fejezet

Hyuk

Talán nem kell sokat mondanom arról, hogy ha HongBin nem állít le, akkor valószínűleg az iskolaudvaron, a padon vette volna el a szüzességem, ami igazából nem is zavart volna, de ő semmiképp sem akarta ilyen gyorsan meglépni ezt az igen nagy jelentőséggel bíró dolgot.

- Egyébként – állt fel lassan HongBin, kezét derekamon nyugtatva – eléggé látszik a folt a nyakadon, ha közel állok hozzád…

- Úristen! – kaptam azonnal nyakamhoz rémülten, mert ma még rohadtul lesz tesim és a többiek biztos, hogy észre fogják venni. – Hyung, direkt csináltad ugye? – nyöszörgök szemébe nézve.

- Ugyan már Hyukie – húzott magához, én pedig egyáltalán nem ellenkezve simultam karjaiba. – Így legalább mindenki tudja, hogy foglalt vagy – kacsintott rám sármosan, aminek képtelen voltam ellenállni és ezt valószínűleg ő is nagyon jól tudta, mert elégedetten csókolt meg, én pedig csak nyöszörögni tudtam. – Már az első pillanatban meg akartalak csókolni – vallotta be, én pedig hitetlenül, mégis boldogan mosolyodtam el.

- Komolyan?

- Komolyan – válaszolt örömömre, és összefűzte ujjaink, úgy indultunk be az épületbe. – Most már ideje tanulni, nem gondolod? – nézett rám huncutul, amin én csak nevettem.

- Még ha hagynál tanulni – ráztam meg mosolyogva a fejem, amit igazából nem gondoltam komolyan, mivel HongBin egyáltalán nem akarta, hogy ne tanuljak. Csupán szerettem szívatni.

- Mikor nem hagytalak tanulni? Csak most jöttünk össze – vigyorgott ezerrel. – Csak mostantól nem hagylak majd tanulni – kacsintott újból, és azonnal sprintelni kezdett, ahogy meglátta ábrázatomat. Igazából nem azért rohantam utána, amit mondott, hanem, ahogyan mondta, ugyanis rohadt perverz hangon mondta.

- Ha elkaplak, azt nem úszod meg szárazon! – kiabáltam utána és csupán az volt a szerencse, hogy nem voltak sokan a folyosókon, mert akkor aztán nehezen kaptam volna el.

- Nem is akarok száraz lenni, ha veled vagyok – kiáltott vissza nevetve és megint. Megint nem szép dolgokra gondolt, ez már csak a vigyorából látszott, ahogy egy pillanatra hátrafordult, én pedig azonnal elvörösödtem, és begyorsítottam.

- Hogy mondhatsz ilyeneket az iskolában? – kaptam el felsőjét, és gyorsan megfordítottam karjánál fogva, majd szemébe néztem, ami huncutságtól csillogott és az a levakarhatatlan vigyor szintén ott fénylett hibátlan bőrén.

- Bocsi, Hyukie – simított végig arcélemen egy pillanatra –, de sajnos csak rád tudok gondolni, a nemrég történtek miatt – nézett rám jelentőségteljesen, aztán nadrágjára, mire nekem is muszáj odanéznem és hát igen, enyhén szembetűnő problémája akadt.

- Óhó! – néztem rá vigyorogva. – Sajnállak, hyung, de te magad mondtad, hogy ne csináljunk ilyeneket, így sajnos nem segíthetek rajtad – nevettem fel szórakozottan, HongBinnak azonban talán nem jött be a szemtelen mondat, így egy pillanat alatt döntött neki az egyik szekrénynek, majd vészesen közel hajolt arcomhoz, úgy suttogva a fülembe.

- Tudod, bármikor megtehetném, hogy hazafele menet elbeszélgetünk, aztán ha még így is keveset tudnék rólad, akkor szex közben vallatnálak, miközben te csak sikítani tudod a szavakat és azért könyörögsz, hogy ne kérdezgesselek – Olyan mély hangon beszélt a fülembe, hogy már csak attól éreztem, hogy nekem is gondjaim akadtak nadrágomban. – Mégsem teszem ezt, mert lehet, elijesztenélek vele és szeretném, ha az első alkalommal csakis rám összpontosítanál. – Amint befejezi, még mielőtt elhajolt volna tőlem, végignyalt a nyakamon, belőlem pedig egy olyan mélyről jövő nyögés tört fel, amit nem tudtam megakadályozni és ezen HongBin nagyon is jól szórakozott. Gonoszan néztem a szemeibe, amiket azonban ez egyáltalán nem hatott meg, mert tudta, hogy igaza van. Ahogy én is.

- Utállak – húztam fel durcásan az orrom, keresztbe téve karjaimat.

- Te is tudod, hogy ez nem igaz – mosolygott szórakozottan, miközben hátrébb lépve megfogta kezem, és húzni kezdett egy padhoz, majd szemből az ölébe ültetett, így megérezhettem a nem is kicsi problémáját, és végre visszatudtam vágni.

- Úgy látom, ezzel a meséddel nem csak nekem akadtak gondjaim, sőt. Neked még nagyobb – nevettem elégedetten, és boldogan hajoltam hozzá, hogy most én vegyem birtokba azokat a tökéletes ajkakat.

- Már nem azért, Han SangHyuk, de szerintem te rohadtul tudod, hogy milyen hatással vagy rám, és ezt örömmel és szemtelenül ki is használod, nincs igazam? – nézett rám sokat sejtető vigyorral az arcán.

- Eddig nem tudtam – egészítettem ki kacsintva egyet –, de egyébként igen.

- Ugye tudod, hogy ezt a szemtelen stílust később még bánni fogja a formás kis feneked? – nézett rám perverzül, és belemarkolt az említett testrészembe, én pedig automatikusan nyögtem fel, utána rögtön elvörösödve, amiért ilyen hangokat hoz ki belőlem. Arcomat elrejtve hajoltam vállára, karjaimat nyaka köré fonva.

- Miért teszed ezt velem? – motyogtam halkan, égő arccal.

- Mert élvezem – nevetett fel, majd megcsípve oldalam kényszerített rá, hogy szemébe nézzek, és amint ez megtörtént, ő csak egy édes mosolyt villantva fogott tarkómra, és húzott magához egy szívet melengetően édes csókba. Én pedig abban a pillanatban mindent elfelejtettem. Azt is, hogy az előbb zavarba hozott és azt is, hogy a suliban vagyunk, ahol bárki megláthatott minket. Nem érdekelt semmi, csak ő és a csók. Amikor pedig elváltunk, ő mosolyogva állt fel, úgy hogy továbbra sem engedett el és most jogosan foghatta alsó fertályom.

- Talán ezt tényleg nem itt kéne – mosolyogtam rá én is, és lassan leügyeskedtem magamat a földre.

- Van kedved eljönni suli után moziba? – kérdezte hirtelen, én pedig meglepődtem. Meglepődtem, mert nem gondoltam volna, hogy az első adandó alkalommal randira hív.

- Nagyon szívesen, de most megyek és ki kell bírnod a napot nélkülem, mert bármennyire is szeretném, nem hiszem, hogy ha találkozunk, akkor mindenki előtt foglak megcsókolni. Azonban, ha mégis egymásba botlanánk –, ami nagyon valószínű –, az ölelést nem tiltom meg – kacsintottam rá végül, és időt sem hagyva rá, hogy megszólaljon, felmentem a másodikra a szekrényemhez, hogy kivegyem a tornacuccom. Mert hát persze, hogy a napot a testneveléssel kell kezdeni. Hogy mindenki lássa a szépen kiszívott nyakam. Úgy bizony.

Sóhajtva indultam vissza az alagsorba, azon belül is az öltözőbe –, ami szerencsére nyitva volt – és keresve egy szimpatikus helyet kezdtem átöltözni.

- SangHyuk! – rikkantotta valaki, mire én elhúztam a szám, és félve fordultam a szőke felé, aki pont abban a pillanatban dobta le cuccát mellém.

- Miért kiabálsz már korán reggel, hyung? – sóhajtottam fájdalmasan.

- Mit korán? Már majdnem nyolc óra – oktatott ki mosolyogva SeHun. – És mondtam, hogy nem kell a hyung.

- Nem is tudtam, hogy együtt tesizünk – néztem rá félszemmel, miközben lehúztam a felsőm, és próbáltam úgy fordulni, hogy ne legyen rálátása a nyakamra.

- Pedig nagyon úgy tűnik, hogy ez így lesz. Ebben az évben biztosan – vigyorgott ezerrel, aztán hirtelen mögém állt, és megfogta jobb vállamat, én meg ijedten rezzentem össze. – Hát mi ez itt kérem szépen? – fordított meg vigyorogva, nyakamra mutatva. Elhúztam a szám, és arcára néztem, amin egy perverz vigyor ékeskedett. Tudhattam volna, hogy Tao mellett egy hasonló személy kap helyet.

- Pontosan az, aminek látszik – feleltem végül, mert feleslegesnek láttam hazudozni. SeHunnal szemben főleg. Egy ilyen pimasz kinézetű sráccal felesleges, úgy is nagyon jól tudja az ilyeneket.

- HongBin volt? – kérdezte azonnal, mire bennem megáll az ütő, és csak döbbenten meredek a fiú szemeibe. Mégis honnan tudja ilyen jól, hogy ki volt? – Felesleges tagadnod, úgyis tudom – nézett rám sejtelmesen és akkor rájöttem. Tao.

- Igen, ő volt – sóhajtottam végül, és gyorsan magamra kaptam a pólót. – De amúgy miért vagy ennyire közvetlen velem, ha szinte nem is beszéltünk ezelőtt? – néztem rá érdeklődve, mert tényleg furcsa volt, hogy csak így „letámadott”.

- Baj? – nézett rám ártatlanul csillogó szemekkel, amit túlságosan aranyosnak tartottam hozzá. – De egyébként szeretek barátkozni, közkedvelt is vagyok és a személyiségem miatt elég sokan barátkoznak velem és én is szeretek néha saját magam ismerkedni.

- Szóval te egy amolyan „menőgyerek” vagy? – kérdeztem ujjaimmal macskakörmöket formálva a levegőben.

- Jah, mondhatjuk így is – vonta meg a vállát nemtörődöm stílusban, ami tetszett, hogy be kell valljam. Nem ilyennek képzeltem SeHunt. Egyáltalán nem ilyennek és ez kedvemre való volt, mert rám hasonlított a stílusa.

- SeHuniiie~! – visította valaki, én pedig döbbenten néztem egy barna hajú srácra, aki a következő pillanatban a szőkére vetette magát.

Jézusom, ebben a suliban mindenki ilyen őrült? Talán jobban meg kellett volna néznem a véleményeket a sulival kapcsolatban. Veszélyes, ha ilyen emberek közelében tartózkodom és ez nem az első eset. Talán ezért mondják, hogy a zsenik nem százasok. Aha, csak itt az volt a különbség, hogy ők tudtom szerint még nem voltak a zsenik szerint. Bár… most, hogy belegondolok, JongUp különösen tehetséges a táncban, ahogy SungJae is az éneklésben – fájdalmas sóhajjal masszíroztam meg homlokom, és emeltem tekintetem a két ölelkező fiúra. SeHun végül eltolta magától a barnát, és rám nézett.

- Ő itt a legjobb barátom…

- Kim JongIn, de sokan csak Kaiként szólítanak – nézett rám mosolyogva és már most tudom, hogy ez a srác nagyon sok lány álma, sőt. Nem tagadom, hogy rohadt jól néz ki, ezért ugyanolyan sikere lehet a fiúknál is. Csupán az a kérdés, hogy akkor most melyik nem vonzza? Bár, ha SeHun a legjobb haverja, akkor van egy sejtésem…

- Han SangHyuk, örvendek – hajoltam meg tisztelettudóan, mert akármennyire is gyerekes a viselkedése, akkor is idősebb nálam.

- SeHunnie-t sem hívod hyungnak, ugye? – pislogott rám aranyosan. – Engem sem kell.

Mégis miért emlékeztet engem ez a srác egy kiskutyára? A kinézete egyáltalán nem, de a szemei iszonyat aranyosak, még nekem is. Talán tényleg meleg ő is. Bár, nekem most már ott van HongBin. Nem fogok más srácokra nyáladzani, akármennyire is jól néznek ki az előttem lévők.

Csak elmosolyodva nézek rá, amikor feltűnik, hogy Kai alacsonyabb SeHunnál, még ha csak pár centivel is, de kisebb. Ez pedig örömmel tölt el, mert nem tagadom, szeretem, ha magasabb vagyok az embereknél. Jó érzéssel tölt el.

Végül padtársam is betoppant, én pedig mosolyogva köszöntem neki, végignézve, ahogy átöltözik, így jócskán megbámulva kidolgozott felsőtestét. Túl perverz vagyok, valljuk be. SeHunék szintén mellém álltak és míg JongIn a szöszi mellett ácsorgott, addig a velem egy magas támasznak használta vállamat, és karját pihentette rajtam. Kérdőn néztem rá, mert nem hittem volna, hogy ennyire jóban vagyunk, de ő csak mosolyogva nézett vissza rám.

- Szombaton nálam van a gyakorlás – fordult hirtelen JongUphoz.

- Hánykor?

- Délután, négy körül szerintem – vonta meg a vállát.

- Ti ismeritek egymást? – kérdeztem megdöbbenve. Komolyan, SeHun nem hazudott és a végén kiderül, hogy az egész iskolát ismeri, vagy mi?

- Persze – bólintott most Kai, leülve padtársam mellé. – Mindhárman kiemelkedő teljesítményt nyújtunk a táncban, emiatt elég sűrűn járunk versenyekre és most is emiatt kell ennyit gyakorolnunk.

- Ééértem – hümmögtem elgondolkodva és valamiért felötlött bennem a gondolat, hogyha hamarabb jövök a suliba, akkor elképzelhető, hogy most én is velük táncolhatnék.

Gondolkodásmenetemet végül a csengő és a betoppanó tanár szakítja meg, aki azonnal bemelegíteni küld minket és rendesen kifáraszt minket testileg óra végére, ami miatt teljesen kimegy az agyamból, hogy rohadtul ki van szívva a nyakam és ez sajnos nem kerülte el egy pár ember figyelmét. Kai például azonnal rám ugrott és faggatni kezdett, de én nem voltam biztos benne, hogy HongBin örülne, ha ezt elhíresztelném, így nem mondat semmit, csak hogy fiú volt és gyorsan felszaladtam a szekrényemhez, még ezzel a kevés erőmmel is, ahol aztán lerogytam egy padra, és fáradtan döntöttem a falnak fejem.

Ezután az órák gyorsan elrepültek, és már csak arra figyeltem fel, hogy HongBinnal kézen fogva tartok a plázába.